Biográfia

(azok számára akik nem elégszenek meg pusztán a zenehallgatással, vagy ezen túl érdeklődnék a zenészek zeneiségén túlmutató tevékenységei, és viselt dolgai iránt)

A zenészek viselt dolgait Zoli biztosítja.

Zoli a messzi tengerek gyermeke, aki két féle hangszertipust ismer. Amin már játszik, és amin még fog. Ő képviseli a csörömpölést.
Szabi közelebbről jött, viszont annál messzebbre tart. Körülbelül egy perc alatt átlátja egy szám teljes szerkezetét, majd kijavítva eljátssza azt. Ő képviseli a szűkített, és a bővített dolgokat, és nagyjából azt ami másnak soha nem jutna eszébe.
Vera nagymacskák közt nőtt fel, ennek ellenére – vagy talán pont emiatt – a hangja mágikus erejű, bár néha elég rakoncátlan, így csecsemőknél könnyen sírást okoz. Ő képviseli a zenekar azon részét, ami miatt szeretnek minket.
Én pedig azért vagyok, mert rendkívül meg tudom bonyolítani a legegyszerűbb feladatot is.

Valahogy így született meg a Morze, 2007-ben, de az addig tartó időszakban is rengeteget zenéltünk már együtt, csak ekkor gondoltuk hogy hivatalossá tesszük. Zoli és Szabi kész ötletekkel álltak elénk, de az első hónapokban szinte csak improvizációktól zengett a próbaterem. Ezt a szokásunkat semmiképp nem szeretnénk feladni, de azért persze megtanultunk, és írtunk rengeteg számot is. Egy szűk évvel később játszottunk először közönség előtt, a GoFrenzy zenekar jóvoltából. Onnan kezdve folyamatosan koncertezünk, és írunk számokat, mivel nem szeretjük ugyanazt túl sokszor eljátszani. A nyáron volt egy kisebb törés a zenekar életében, emiatt elhatároztuk, hogy koncertek helyett inkább felvesszük a saját számainkat, hogy azoknak is megmutassuk, akik még nem voltak a koncerteken. Ez egy kicsit elhúzódik, mivel főleg köveket és botokat dörzsölünk össze a felvételek minőségének javításáért, ezenfelül Vera épp a tengerentúlon tanul, én pedig sokszor rosszban sántikálok.

Nem elhanyagolható, hogy a zenekar nagyon sok koprodukcióban vesz részt. Játszottunk már együtt Pásztor Andrissal, Bárándi Andrissal, Nyilas Renivel, Nagy Endrével, Gáll Dáviddal, Schehl Biussal, írtunk számot kisfilmhez, és még sorolhatnám. (Szabival pedig már Laár Andrást is kísértük!). Ezeken felül személyes kedvencem amikor jazz-trio ( vagy épp kvartett ) formájában kiállítások aláfestését szolgáltatjuk.

A zenekar stílusának meghatározása a számok meghallgatása után átlagolással történik, (kis hatásvadászattal): progresszív jazz & roll.

Recent Posts

Romkert beharangozó

>Nyomd ha jössz!

>Romkert-bejegyzés

  1. Dürer-kerti koncert elmarad :( Leave a reply
  2. Van Karácsony! Leave a reply
  3. EP kritika a Basszusmagazinban Leave a reply
  4. EP Leave a reply
  5. Dehir.hu – Lemezt készít nyáron a Morze Leave a reply
  6. Héhó! Leave a reply
  7. Yo! Leave a reply
  8. Koncertek Leave a reply